Vera Molnar kiállítása

Tűréshatárok

2016. október 1. – 2017. január 15. | emelet
Kurátor: Prosek Zoltán

Első absztrakt festményeit 1946-ban készítette. 1948-ban Dürer Melankólia című rézkarcától inspirálva geometrikus rajzokat készített. 1959–1968 között a „machine imaginaire” segítségével dolgozott, egy olyan szerkezetével, amely a számítógéphez hasonlóan a művészi alkotómunkában mintegy az emberi agyat helyettesíti. 1968-tól foglalkozik a számítógépes művészet lehetőségeivel, 1974–1976 között kidolgozta a „Molnár”-programot, amely a komputerművészet legkorábbi példái közé tartozik. Főiskolásként kubista, majd absztrakt képeket festett, az 50-es évek végéig erőteljesen kötődött a konstruktivista hagyományokhoz. Az 1960-as évektől a tudomány és a művészet határterületeit érintő munkássága az alapformákat, elsősorban a négyzetet transzformáló matematikai alapon bontakozik ki, az egymásra következő, egymásra hasonlító alkotásaiban mindig a minőségi változásra, a „fantasztikus eseményre” koncentrálva. Az informatikát eszközként, a művészi alkotómunka felgyorsítójaként használja, egyben a művészet tradicionális fogalmától való elszakadás eszközeként. Az alapelemeket jelentő négyzet és a téglalap alakú formák kompozíciós rendjének meghatározása, a „tűréshatárok” megjelölése után számítógéppel készíti el a kompozíció lehetséges variációit.

Vera Molnar: Ode to the west wind, 1980

Share on Pinterest
Menü