Harmonia Structuralis

Párhuzamos mozdulatok Csiky Tibor és Hencze Tamás művészetében

2019. március 24. – május 19.
Kurátor: Hajdu István
Megnyitó: 2019. március 23., (szombat) 15:00
Megnyitja: Várkonyi György, művészettörténész

Csiky Tibor (1932–1989) szobrász éppen harminc, Hencze Tamás (1938–2018) festő egy éve halt meg. Nemcsak kollégák, a magyar avantgarde képzőművészet harmadik generációjának kiváló képviselői voltak, de mély barátság is is összefűzte őket.

Pályájuk egy szakaszán – a hatvanas évek közepétől hat-hét éven át – stiláris szempontból és a koncepciót illetően is párhuzamos, a látvány szintjén pedig gyakran egymással érintkező utat jártak be, melynek irányát a struktúra fogalmának képi megjelenítésének szándéka adta.

Csiky Tibor: Táguló struktúra, 1965, okumé, 24,9×18,2×2,1 cm

Hencze festményeinek rendezőelve ekkor látszólag nem állt semmi másból, mint az elmosódott szélű, nagyjából azonos méretű, s egymástól minden irányban közel egyforma távolságra festett foltok párhuzamos soraiból. Pontosabban a foltok meglehetősen szabályszerű ismétlődéséből. A sorozat darabjai igen közel állnak Csiky ugyancsak 1968 körül készült struktúráihoz. Míg azonban Hencze hűvösen felfedte egy rendszer mibenlétét, addig Csiky megélte és érzelmekkel telítette a strukturálódás folyamatát; a vésője által hagyott nyomok közvetlen gesztusok nyomaiként, egyfajta indulatos írás bemaródásai gyanánt mélyültek az anyagba.

Szobrain a rajzolat ugyanakkor szeszélyesebb is, mint Hencze képein; domborműveinek felülete szinte remegővé válik. Hencze dinamikus struktúráinak foltjai igen erős optikai – lüktető – ingert keltenek, Csiky művein pedig a vésőnyomok – a domborműre vetülő fény beesési szögétől függően – hol pozitív, hol negatív képet mutatnak; Csiky esetében a homorú-domború felületek váltakozásaiból eredő optikai csapda (a „percepciós kétértelműség”) ugyanúgy egyfajta illuzionizmus eszköze, mint Hencze „pöttyeinek”; erőteljes pulzálása.

Hencze Tamás: Struktúra, 1967, ofszetfesték, karton, 85×60 cm

1969–70 körül Hencze struktúráinak ovális foltjai csíkokká változtak, a foltok vízszintesen kiterjedtek. Csiky a struktúrákkal a hetvenes évek elején felhagyott, Hencze 1977–78-ig folytatta sorozatát, majd ő is irányt váltott, hogy aztán a kétezres évek elején visszatérjen a lüktető rendszerekhez. Kései munkái sajátos sprirál gyanánt kötődnek vissza a koraiakhoz, megrajzolva az életmű önreflexiójának vázlatát.

A kiállítás nem csak a két művész előtt tiszteleg, de képet ad egy roppant fontos korszak és egy kulcsfogalom megjelenítésének lehetőségeiről. Mindezt olyan művekkel, melyek még nem, vagy csak nagyon ritkán szerepeltek a nyilvánosság előtt.

A tárlat alkalmából a Paksi Képtár több, mint nyolcvan képpel illusztrált kötetet jelentet meg a két művész párhuzamos életrajzával.

Hajdu István

Csiky Tibor: A SOTE Elméleti tömbjének dísztermébe tervezett faliplasztika modellje, 1974, fekete dió, 44,5×221,5×4,5 cm

Hencze Tamás: Forgás, 1970, ofszetfesték, karton, kollázs, 70×70 cm

Menü