BEMUTATKOZUNK_GYÍK MŰHELY

2015. március 11. 14:0

a foglakozást vezeti Eplényi Anna

műhely történetét bemutatja Sinkó István

IDŐPONT: március 11. 14.00 óra

 

A GYIK-PEDAGÓGIA ALAPELEMEI

A GYIK-Műhely több, mint helyszín. Az itt folyó vizuális nevelés és alkotó-munka több tekintetben is egyedülálló, így fontos ezen elvek hangsúlyozása. Az itt folyó alkotó-tevékenység és szemlélet az évek során olyannyira összemosódott a hely adottságaival és jellemzőivel, hogy e kettő szimbiózisban él ma együtt. A Műhely célkitűzéseit Szabados Árpád így fogalmazta meg: „Az átlagos képességű gyermekek számára létrehozott komplex, kreatív szemléletű műhelymunka vizuális tevékenységi formákon keresztül éreztesse meg az alkotó, nem feltétlenül művészi- tevékenység motivációit úgy, hogy ez a rendszeres és folyamatos oktató-nevelő munka során egész életre szóló élményt nyújtson, segítve a harmonikus felnőtt személyiség kialakulását. ... A művészet nem csodálnivaló, megközelíthetetlen valami, hanem saját problémáikra (érzelmi, múlt, jellem) választ adó nyelv, ha élünk eszközeivel." [1] A '70-es évek általános iskolai neveléséből hiányzott az a komplex szemlélet, amellyel a művészeti ágak között kapcsolatot tudott volna teremteni. Ezt a hiányt pótolta az akkor induló Műhely, ahol a vizuális tevékenységekhez már kezdettől fogva társult a zene, a mozgás, a film és később a videó is. A GYIK-Műhely nem kívánt képzőművészeti előkészítő lenni, mégis lassan minden korosztályban a tehetséges gyermekek stúdiója lett, miközben sohasem rekesztett ki egyetlen érdeklődőt sem!

A GYIK-Műhely általános célja „-a kreatív, esztétikai és manuális készségek fejlesztése, művészettörténeti ismeretek bővítése mellett- a teljes emberi személyiség kialakulásának, fejlődésének segítése. A látható világ jelenségeit, a képzőművészet területeit igyekszünk tapasztalati egységben megközelíteni, bejárni, eközben előhívni az alkotó magatartás lényegi képét, az egész ember és a világ-egész kapcsolatát".[2]

A tehetséggondozás itt akkor kezdődik, mikor a gyermekek ecsetet tudnak a kezükbe fogni. Az óvodás kortól kezdve figyelemmel kísérjük őket, és közülük nem egy a középiskolai tanulmányai befejeztével lép ki a Műhelyből. Büszkélkedhetünk néhány sikertörténettel is, azonban a lényeg pont nem a tehetségek kiemelésében van, hanem abban, hogy mindenki számára megtapasztalhatóvá tudjuk tenni, hogy önmagát és problémáit, kérdéseit vizuális nyelven fogalmazza meg és saját alkotó-munkája során tudja feldolgozni. A megszülető alkotások mellett a szülők visszajelzései is igen fontosak. Nem egy esetben tőlük kapjuk a visszacsatolást, hogy nehezen kezelhető, érzelmileg zaklatott, gátlásos vagy épp hiperaktív gyermekek az alkotás során feloldódnak, megnyugodnak, könnyebben kezelhetővé válnak, kiegyensúlyozott állapotba kerülnek a foglalkozás végére.

Szemadám György vezetése alatt a Műhely új vizuális nevelési módszerrel gazdagodott; ekkor kerületek be az egész évet kitöltő meséket és mítoszokat kalandosan feldolgozó inspiratív folyamatjátékok.[3] A kalandozásokhoz, a világképekben, térben és időben történő utazásokhoz a GYIK-Műhely helyisége kiváló lehetőségeket nyújtott.

A művésztanárok irányító-szerepe azonban igen felelősségteljes. Minden évben össze kell állítsák az év tematikáját, a foglalkozások sorrendjét és azok egymáshoz kapcsolásának lehetőségeit. Az évközi alkotó-folyamatot dokumentálják, majd év végi beszámolót készítenek. Az éves tematikáknak, csakúgy, mint minden egyes foglalkozásnak célja az inspiráció felkeltése, olyan alaphelyzet teremtése, amely a gyermekekkel együtt minket is kizökkent a jelenből. Szarvas Ildikó ezt így fogalmazza meg:

„A GYIK-Műhely metodikában fontos a „gyermeki látásmód" megőrzése, a játékos, intuitív, élményszerű tapasztalás erősítése az alkotási folyamattal karöltve. A játék az élményszerű megismerés egyik útja, amely az élettapasztalatokat összegző tudást erősíti az ifjú emberben.

A játék a világ egységes képzetének megjelenítése is, terepe egy olyan kapcsolatkeresésnek, amely egy világmodellt és egy életmodellt köt össze. A gyermek játszik a formákkal, színekkel, a hangokkal, az anyagok néha meglepő összeillesztésével, játszik a picivel és épít óriást, ha kell. Létrejön így egy világ, amelyben a gyermek otthonosan mozog. A gyermek által teremtett világ párhuzamos valósága annak az életmodellnek, amiben a hétköznapokban él. A gyermeki tapasztalásban erősen él a kicsi világ és a nagyvilág átlelkesült volta, a csillagok ragyogása még nem tűnik objektumnak, hanem káprázatos közelség még.

Erre a tapasztalási folyamatra épül a GYIK Műhely kísérleti, művészeti nevelése is, ahol a játék a különböző anyagokkal és tárgyakkal, az amorf anyagok átalakítása, jellé formálása, a környezet alakítása a rugalmas, lelkesült egyéniség alakulásának egyik záloga. ... Minden tudás kezdete az elámulás. Az elámulásból, rácsodálkozásból sarjad a kérdezés. A kérdezés ikertestvére pedig a keserés. A gyermek akkor tanulja meg a kérdezés tudományát, ha elvezetjük őt az elámulásig. Kérdezni nem csak szóval lehet. Lehet hanggal, de lehet vonallal, tónusokkal is!"[4]

 

Ahogy a felsorolt pedagógiai elvekből kitűnik, minden GYIK-Műhelyben tanító kolléga máshogy látja az alkotás-lélektan fontos sarkköveit. Pedagógiai elképzelése a csoporttól, az alkalomtól, az éppen új alapanyagoktól függ, ezeket szabadon választja meg. Egy dolog azonban közös bennünk: a rendelkezésünkre álló „TÉR", mely mindannyiunk számára pszichológia jelentéstöbblettel rendelkező „HELLYÉ" lényegült.

 

ELVEINK

Munkánk a mûvészetpedagógia és a mûvészetpszichológia azon felismerésén alapul, mely a teremtõ-alkotó folyamatot, vagyis a kreatív készségek kibontakoztatását nem tekinti egyedüli céljának, hanem azon keresztül a psziché kommunikációját igyekszik mûködtetni. Az ilyen kommunikáció elkerüli a kognitív mûködést, mert csak képekben, szimbólumokban és metaforákban tud megvalósulni. E szimbolikus beszéd legáltalánosabb megnyilvánulása a vizuális nyelv, melynek gyakorlati használatához a képzõmûvészet eszközrendszerét, ezen belül is fõleg a kortárs kifejezési módokat választottuk. Figyelmünkkel igyekszünk a gyorsan változó látható világ jelenségeit megérteni, hangoltságunkat azonban mindvégig a láthatatlanban és a változatlanban kell tartani. A gyermekhez ugyanis - miközben a sürgetõ aktualitásokra válaszolunk - örök emberi hangon kell szólnunk. Csak így, mindkét világnak felelve adhatunk a kezébe olyan iránytûket, melyek segítségével a rá váró külsõ, de a belsõ valóságában is meglévõ labirintusokból kikerülhet. A vizuális tevékenység a psziché integrációját úgy segíti, - és az archetipikus forma ezzel kap irányt mutató szimbolikus tartalmat - hogy a kétféle valóságot/képet az analógia mentén összeköti egymással.