Serial Project No.6: ex-artist's collective ]Loránt Anikó és Kaszás Tamás[ Önantropológia "Előszedni a régit, lemásolni az újat"

2014. november 16. 18:5

Serial Project No.6: ex-artist's collective ]Loránt Anikó és Kaszás Tamás[
Önantropológia

"Előszedni a régit, lemásolni az újat"
2014. szeptember 26. - 2014. november 16.

Megnyitó: 2014.szeptember 25. 18.00 órakor
A kiállitást megnyitja:Tillmann J. A.


Ön-antropológia
A privát mitológia művészeti gyakorlatától eltérően az ön-antropológiai terepmunkát otthonvégző kutató nem kitalálja, vagy összemontázsolja fiktív világát, hanem valós megfigyeléseket végez saját étének közvetlen környezetében. Megfigyelésének célja a néptudomány körébe sorolható jelenségek felismerése, archiválása és fejlesztése. Tehát a kutatás tárgya lehet mindazon tevékenységek, vagy szokások, trükkök, megoldások, melyek az élet fenntartásával, illetve kiteljesedésének elősegítésével állnak kapcsolatban. Ennek a tudáshalmaznak egyes elemei irányulhatnak például a munkaidő csökkentésére, az egészség megtartására, a természeti környezet megóvására, közösségi lét ápolására, azaz összességében az életminőség javítására. Ezen praktikáknak egy része már eleve tudatosan kialakított egy része azonban olyan természetesen átöröklött szokás melynek tudatosítása, megértése segítheti a hasonló irányú fejlesztéseket. Az ön-antropológus nem külső szemlélőként, elméleti módón archiválja csupán a begyűjtött ismereteket, hanem azokkal a legközvetlenebb gyakorlati viszonyban van. Az egyén és környezet viszonyainak változására folyamatosan reagálva alakítja, fejleszti ismereteit folyamatosan szélesítve is az alkalmazási lehetőségeket.
Korábbi Ínségeledelek című kutatásunk során kezdtünk néptudománnyal foglalkozni elsősorban az élelmezésre koncentrálva. Ismereteinket nagyobb részben külső forrásokból gyűjtöttük törekedve arra, hogy abból mimnél többet próbáljunk ki a gyakorlatba. Az így nyert tapasztalatok egy része pedig életünk valós részévé vált. Ez a projekt vezetett oda, hogy az élelmezésen kívülre is kiterjesszük a néptudománnyal való foglalkozást az ideális önfenntartáshoz való közeledés érdekében, miközben nem veszíthetjük szem elől azt a társadalmi és gazdasági környezetet sem, amiben élni kényszerülünk.
A kutatásunk eredményeit elsősorban művészi eszközökkel rögzítjük, így művészetként is tesszük közzé, mivel célunk nem a mechanikus tudás átadás passzív, külső szemlélők számára, hanem az inspiráció felébresztése, illetve az együtt gondolkodás. Összegyűjtött anyagunkat ezért egy e célból megépített szemléltetőeszköz segítségével adjuk közre.
A tervezett szemléltetőeszköz Herbert Bayer Bauhaus művész Extended field of vision című diagramja alapján, de egyszerű eszközökkel, fenntartható módon (cseréplécekből és újrahasznosított anyagokból) megépített faliújság konstrukció lesz. Ezen a nagyméretű, bejárható konstrukción helyezzük majd el a fentiekben leírt tematikához szorosan kapcsolódó rajzainkat, fotóinkat, kiegészítve videókkal és tárgyakkal.

Kaszás Tamás és Loránt Anikó

________________________________________

Lehet-e a radikális a szelídség? És lehet-e szelíd az, ami radikális? Megférhetnek-e egymás mellett a végletek? Bár Kaszás Tamás újabb munkái kapcsán vetülnek föl ezek a kérdések, a probléma meglehetősen régi. Paradoxonokkal időtlen idők óta találkozik az ember, és a kiúttalanság, az apória, már az antik filozófiát foglalkoztató alapkérdések egyike volt. Mindezt a posztmodern mentalitás is észleli, az ellentmondásokat azonban egymásba olvasztani, és elegyengetni törekszik. Amitől persze nem szűnnek meg, csak éleik kevésbé szakítják föl a megszokás szövetét.
Kaszást nem az ilyen irányba eső, könnyed megoldások foglalkoztatják. A világ tényei nem az eliminálásukra indítják, de nem is késztetik harcos szembeállásra -- miközben nagyon is szem előtt tartja és fel is mutatja ezeket a lehetőségeket. Radikalitása a problémák mélységének és élességének észleléséből, a feszültségek átérzéséből fakad. Szelídsége a belátásban, a poláris ellentétek egyidejű érvényességének felismerésében, játékos ellenpontozásukban mutatkozik meg. Ez a törekvése munkáiban kezdettől fogva jelen van: művészdiákként egy olyan ék-alakú járművet készített, amelynek kerekei, mintegy a háromszög két szárán egymás felé irányultak -- így egyszerre mutatva meg a mozgás, a dinamizmus lehetőségét és a teljes mozgásképtelenséget.
A különbözőségek, az eltérő jellegzetességek egymásmellettisége önmagában is viszonylagossá teszi, átértelmezi a jelentéseket. A világ ellentmondó tényei a szimbólumok szintjén jelentkeznek a legszembetűnőbben: az egymásnak ellenmondó szimbólumokban. Kaszás előszeretettel műveli a legfőbb jelképek, a címerek és a zászlók átalakítását, a jelképezett tartalmak ütköztetését. A szimbolizmusok „átírása" során egy babérkoszorú nem a címerpajzs (csillag / sarló-kalapács / stb.) köré fonódik, hanem esetleg az ürességet keretezi, vagy éppen libikókává lesz... De nemcsak az állami-hatalmi reprezentáció jelképeit „áldozza fel a művészet oltárán", hanem a kontesztálás hagyományának szimbólumait is. Az ökölbe szorított kezek egybegyűjtött, különböző időkben készült szériái már számosságuknál fogva is ironikus színezetet nyernek, amire Kaszás ráerősít a kézfogás „emlékművével". A zászlókon, transzparenseken Munkát! Kenyeret! követelő régi munkásmozgalmi feliratok helyett a contemplatio és never work felirat sem egykönnyen értelmezhető ebben a hagyományban.
A szimbólumokkal végzett munka során nála nem pusztán a zászlók, az ilyen-olyan színű, jelentésű lobogók, hanem a tárgy, a forma állandósága, mozgatásának kérdései kerültek előtérbe. A bevett gyakorlat, a konvencionális logika helyett logisztikájának kérdése: hogyan hordozható, vihető, mozgatható egy ilyen tárgy? Milyen látványt képez nagy mennyiségben tárolt, szállított tömege? Mi történik a transzparens-táblákkal, ha művészi, formai szempontokból kerülnek elemzésre és átértelmezésre? Alighanem transzparenssé válnak: valamiféle általánosságuk, intézményességük válik (be)láthatóvá -- azaz mítosztalanításra kerül az ellenállás, a spontaneitás, az anti-institucionalizmus mítosza.
Kaszásra e téren vélhetően a magyar neo-avantgarde művészet néhány kiemelkedő példája hatott, így a pszeudo műfaját megteremtő és művelő Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdője (1978), melynek ihletője ugyan a maitól eltérő közeg volt, de mégiscsak a transzparensek és tüntetések intézményét helyezi egyszer és mindenkorra ironikus megvilágításba. Kaszás Propaganda-barikád (2003) című munkája esetében még közvetlenebb kapcsolat mutatkozik egykori tanára, Szentjóby Tamás: Háromszemélyes hordozható lövészárok (1969) című művével. Az övé ugyan nem „hordozható", viszont kerekeken gurítható, praktikusan kezelhető, a propaganda-anyagok változandóságára is tekintettel lévő kelléktár egy -- jószerivel tetszőleges -- barikádhoz.
A jelek jelentésváltó „vibrálásának", a végletek egymásmellettiségének észlelését bizonyára az is elősegítette, hogy Kaszás a reálisan létező szürrealitásba született bele, amit akkoriban „reálisan létező szocializmusnak" neveztek.
A tények és eszmények, a tárgyi és emberi minőségek e tarka halmaza nem utolsó sorban az emberek, intézmények, a dolgok iróniájának átérzésére indított, amiről Hofmannstahl mint általános modern tapasztalatról írt: „A nagy ideális összefoglalások kontrasztjának iróniája a makacs realitások zagyvalékával szemben, melyekkel fel kell venniük a küzdelmet; a szerszám iróniája a kézzel szemben, mely a szerszámot irányítani véli; a valóságban meglévő ezerféle részlet iróniája az elkapkodott és tudatosan valótlan szintézisekkel szemben."
Egy további motívum a globális világ, benne különféle kultúráinak és jelképrendszereinek jelenléte -- és egymásmellettisége. Kaszás újabb munkáiban szimbólumok szintézise is megjelenik. Mondhatni szinoptikusan látja a szimbolikus formák, a szimbolikus gondolkodás megjelenését és működését -- az ember különböző kulturális alakzatokban kifejeződő antropológiai jellemzőjét. Ezért válhatnak eggyé nála akár a buddhizmus és a kerszténység alapvető jelképei is. És ha képtelennek tetszik is második ránézésre (mert első látásra a giccs ökumnenéjében minden megfér!) egy Buddha, ölében a kis Jézussal, annyira korántsem (volt) valószínűtlen. Amit mi sem mutat jobban, mint -- az elfogultsággal nem vádolható -- Lévi-Strauss gondolatmenete a Szomorú trópusok végén a buddhista-keresztény konnexusról: „Térjen hát vissza a Nyugat a szétszakítottság forrásához: az iszlám a buddhizmus és a kereszténység közé ékelődött, és így iszlámosított bennünket, amikor a Nyugat keresztes hadjáratokba hagyta sodorni magát, hogy szembeforduljon az iszlámmal, és ezzel hasonlóvá váljon hozzá, ahelyett, hogy engedett volna -- ha nincs az iszlám -- a buddhizmus lassú hatásának, amely jobban elkeresztényesített volna bennünket, és annál is keresztényebb értelemben, hogy magán a kereszténységen belül tértünk volna vissza."
Ezért is figyelemre méltóak Kaszás radikálisan szelíd munkái.