MÉDIA TÁBOR a Paksi Képtárban

2013. július 10. 14:0

Média-tábor


2013. augusztus 12-16.
10-16 év közötti diákok számára

A média táborban a filmművészet és fotózás rejtelmeibe tekinthetnek be az érdeklődők, Pál Csaba képzőművész segítségével olyan kérdésekre kaphatnak választ, mint például miként születik meg a mozgókép az első ötlettől az utolsó vágásig? Miként kell megválasztani a forgatás helyszínét, szereplőit, mit jelent az, hogy snittelés, képen belüli vagy kívüli vágás? Hogyan készül a jó fotó? Mi az a látens kép vagy hogyan szerkesszük elkészült fényképeinket?

Mivel új szemlélettel és témakörben szervezzük idén a tábort, a digitális világ újabb izgalmait fedezhetik fel azok a jelentkezők is, akik már korábban is résztvevői voltak programunknak, de azok számára is élvezetes lehet, akik még csak most ismerkednek a média eszközeivel.

A program hétfőtől péntekig, reggel 8 tól délután 4 ig tartanak.

A tábor díja 15.000 Ft/hét, ami tartalmazza a napi háromszori étkezés, a művészeti anyagok és eszközök költségét is.

Jelentkezni a Képtárban személyesen illetve telefonon vagy emailen lehetséges, legkésőbb egy héttel a tábor kezdése előtt.

További információk:
Göttinger Eszter, múzeumpedagógus
E-mail: egottinger@paksikeptar.hu
Telefon: 06-20-346-9826