EMELET: VAJDA JÚLIA

2012. november 30. 9:0

EMELET: VAJDA JÚLIA

Kiállítás a Paksi Képtár 5. évfordulója alkalmából

2012. november 30. - 2013. február 17.
Megnyitó: 2012. november 29. 17:30


A kiállítást megnyitotta: Pataki Gábor művészettörténész

 

Vajda Júlia Pozsonyból áttelepülve 1935-ben ismerkedett meg későbbi férjével, Vajda Lajossal. A szentendrei fiatal művészek többségéhez hasonlóan a szerkezetet hangsúlyozó, de gyengéden lírai pasztelleket, főként önarcképeket és csendéleteket készített. 1946-tól második férjével, Jakovits Józseffel együtt az Európai Iskola és az Elvont művészek magyarországi csoportja kiállításain szerepelt, szürrealista ízű enigmatikus bibliai parafrázisok és karcsú, táncoló kromoszómaformák alkotója. 1948-ban festette meg az addigi törekvései összefoglalásának is értékelhető Szentendrét. A fordulat éve után a művészeti nyilvánosságból kiszorulva keveset alkotott, de az ott dolgozó Jakovits és Bálint Endre mellett a Vajda-hagyatékot is őrző Rottenbiller u. 1. sz. alatti lakása évtizedekre a magyar alternatív művészeti törekvések egyik otthona lett. Svédországi tartózkodása alatt (1956-1957: Lund) kezdte el a növényi hajszálcsövekre, kapillárisokra emlékeztető rajzait, finoman ívelt formákat ritmizáló lírai absztrakt képeit. A 60-as évek első harmadától születtek meg a rebbenékenyen finom belső térképek, a szinte zenei hatású, ritmikus tagolású krétarajzok. Jelentősek a szürrealizmust a természeti formák poézisével párosító kollázsai is. Kompozícióin, melyek távoli rokonságot mutatnak a francia lírai absztrakció Vieira da Silva fémjelezte vonulatával és az informellel, az ütemes, az ismétlődésen alapuló szerkesztés és a keresetlen spontaneitás egyensúlyával kísérletezett. Az évtized vége felé "a lírai nőművész" szerepkörével radikálisan szakítva egyre jobban foglalkoztatta a tiszta színsíkok harmóniája és ritmikája, ún. piros képein, majd lépcsős, koporsós, végül körös művein a perspektíva csapdahelyzetei, a hideg-meleg színskála egymásra hatása érdekelték. Körzővel-vonalzóval szerkesztett mértani formái látszólag a kor neokonstruktív törekvéseivel mutatnak rokonságot, ám furcsa, néha szinte viszolyogtató színösszeállításaival, a tisztán geometrikus közegbe helyezett fonalas képződményeivel opponálják is azok optimizmusát.

 


 

A 60-as évek első harmadától születtek meg a rebbenékenyen finom belső térképek, a szinte zenei hatású, ritmikus tagolású krétarajzok. Jelentősek a szürrealizmust a természeti formák poézisével párosító kollázsai is. Kompozícióin, melyek távoli rokonságot mutatnak a francia lírai absztrakció Vieira da Silva fémjelezte vonulatával és az informellel, az ütemes, az ismétlődésen alapuló szerkesztés és a keresetlen spontaneitás egyensúlyával kísérletezett. Az évtized vége felé "a lírai nőművész" szerepkörével radikálisan szakítva egyre jobban foglalkoztatta a tiszta színsíkok harmóniája és ritmikája, ún. piros képein, majd lépcsős, koporsós, végül körös művein a perspektíva csapdahelyzetei, a hideg-meleg színskála egymásra hatása érdekelték. Körzővel-vonalzóval szerkesztett mértani formái látszólag a kor neokonstruktív törekvéseivel mutatnak rokonságot, ám furcsa, néha szinte viszolyogtató színösszeállításaival, a tisztán geometrikus közegbe helyezett fonalas képződményeivel opponálják is azok optimizmusát.