EMELET: MOHOLY-NAGY LÁSZLÓ

2011. szeptember 23. 8:30

Halász Gyula Brassai néven, Friedmann Ernő Endre mint Capa, Kertész Endre André Kertészként került a fotográfia panteonjába. Moholy-Nagy Lászlónak, a nemzetközi avantgárd magyar származású fenegyerekének sikerült megtartania saját nevét, melyen az első multimédia-művészként vonulhatott be a modern művészettörténelembe. Moholy-Nagy a Nyugaton legismertebb magyar képzőművész, aki a fotográfia területén is maradandót alkotott.
Túl rövid, csupán ötvenegy évet jelentő az életfonal, magában foglalja viszont a régi világ eltűntét, két világégést, forradalmakat, több emigrációt, a világ újrafelosztását, egy szegény gyerekkort és egy gazdag életművet. Az apa, Weisz Lipót földbérlő, mások szerint jószágigazgató a gazdag Latinovitsék birtokán, tönkremegy, és kitántorog Amerikába, ezzel nyoma is vész. A mama, Stern Karolina neveli fel a három fiútestvért: Jenőt, Lászlót és Ákost. László éppen száztizenöt éve, 1895 júliusában látta meg a Baja környéki Bácsborsod falusi világát. Így az első világháború kezdetére pont alkalmassá válhatott már Nagy László néven a frontszolgálatra, a császári és királyi hadsereg bevonuló tüzéreként. Moholy-Nagy 1917-ben megsebesül, és lázálmából a hadikórházban felocsúdva megírja Fény-Látomás című versét, melyben már kifejezésre jut csillapíthatatlan vágyakozása a rend és a fény iránt, mintha csak későbbi képzőművész életútját sejtette volna előre, a művészt, aki mint egy bibliai szeráf - a fény angyala - élete és munkássága legkülönbözőbb fázisaiban a fény leképezésén buzgólkodik, a fény titkát készül megfejteni. Fény és kép, fény és gép, fény és nép. Gép és nép.
De mi a fény? - teszi fel nyilván az einsteini tézisek ismeretében a kérdést.
Valóban anyag és mozgás, hullámok és atomok? Vagy a szeráfok emberi valóságtól elrugaszkodott fényvarázsa, melyet a művészet és tudomány nyelvére ő hivatott lefordítani és az emberiségnek tolmácsolni? Szinte vallásos szenvedéllyel kutatta mindenben az optikai teremtőerő anyagi természetét és mezsgyéit.
A háború után befejezi bár jogi tanulmányait, de figyelme teljesen a festészeté. A magyar kubista-expresszionista művészet foglalkoztatja. A Ma folyóirat köré tömörülő művészek hatása alá kerül, Uitztól és Nemes Lampérthtól tanul festeni, közben az avantgárd folyóirat és művészköre szellemi és politikai üzenete is megérinti. Aláírja a magyar aktivisták kiáltványát. Rokonszenvez a baloldali mozgalmakkal, kéri felvételét, de kérelmét a kommunista párt visszautasítja. A Tanácsköztársaság bukásával ő is Bécsbe kényszerül.
"A valóság az emberi gondolkodás mértéke (...) És századunk valósága a technológia: a találmány, a konstrukció és a gépek kezelése. Gépeket használni azt jelenti, a kor szellemében cselekedni (...)
A technológia nem ismer hagyományt és osztálytudatot, mindenki úrrá lehet a gépen vagy a rabszolgája. A gép a proletáriátus ébredését jelenti (...) de ki fogja az új utat tanítani?
A szavak merevek és kétértelműek, a gyakorlatlan elme számára zavarosak. A múlt hagyományai tartalmaikba kapaszkodnak, de létezik a művészet, az érzékek nyelve. A művészet kikristályosítja egy évszázad érzelmeit. A művészet tükör és hang. Korunk művészetének eleminek, precíznek és mindenre kiterjedőnek kell lennie. Korunk művészete a konstruktivizmus. A konstruktivizmus sem proletár, sem kapitalista. Benne a természet tiszta alakja talál kifejezésre - a töretlen szín, a tér ritmusa, a forma egyensúlya."
Ezt a kiáltványszerű cikket még a Bécsben megjelenő Mába írja 1922 májusában, de ő már Berlinben van, az avantgárd akkori központjában. Berlin nemzetközi kulturális forrása, a fejlett német ipari társadalom és a találkozás sok új alkotóval, művésszel nagy benyomást tesz rá. Rodcsenko, El Liszickij és Malevics hatására készült különnemű anyagú absztrakt konstrukcióit a berlini Sturm Galériában állítja ki. Közben megismerkedik későbbi feleségével, Lucia Schultzcal, és általa az új médiummal, a fotográfiával. Rögtön kísérletezni kezd, és mind a fotográfia, mind a film területén új földre lép. Kamera nélküli fotográfiái, fotogramjai, fotókollázsai és absztrakt filmjei a huszadik század egyik legfontosabb fotográfusává és a mai "médiatudósok" szellemi elődévé avatják. "Véleményem szerint fotó és a film csak új technikai eszközök, melyeket a festők feltétlenül úgy kell használjanak, mint az ecsetet, a grafitot vagy a színt. Viszont előbb vezetőképessé kell tennünk az érzékek számára a fotográfiát és a filmet, mint amilyen a ceruza, a festék vagy az ecset már eleve."
A húszas évek Németországa nem szenvedett utópista elképzelésektől ihletett művészek hiányában, de senki más nem alkotott olyan széles ötletskálán és a médiumok oly sokrétű, különböző együttesén, mint Moholy-Nagy. Telefonképnek nevezték a szintén Moholy által kifejlesztett technikát, ma médiumnak neveznénk, amit a művész maga mesél el: "1922-ben telefonon rendeltem egy zománctábla-üzemben öt zománcképet. Az üzem színmintatáblája a kezemben volt, és egy milliméterpapírra vázoltam a képet. A telefonvonal másik végén ugyanaz a milliméter beosztású papír volt a nyomdászkolléga kezében, és az általam diktált pontos pozíciók alapján megrajzolta a formát. Ez olyan volt, mint egy sakkjátszma telefonon. Az egyik képet három különböző nagyságban készíttettem el, hogy a színadás a nagyítás által előállt finomságait és eltéréseit tanulmányozhassam." A művész második felesége, Sibyl asszony leírása szerint Moholy-Nagy így akarta magának a konstruktivista koncepció supra-individualizmusát bizonyítani, tehát hogy igenis léteznek a művész ihletettségétől és egyéni művétől független objektív vizuális értékek. Nem járunk messze az igazságtól, ha Moholy telefonképeit a művészettörténelem első médiaművészeti műtárgyainak tekintjük. (A chicagói Museum of Contemporary Art kurátorai is így gondolhatták 1969-ben, amikor Moholy telefonkép-koncepcióját az Art by Telefone című kiállítás központi gondolatává tették.) Első kiállítása 1922-ben a Sturm Galériában nagy feltűnést keltett, elsősorban a szintén kiállított telefonképek által. Moholy-Nagy még ebben az évben részt vesz feleségével a weimari Konstruktivista és Dadaista Kongresszuson, ahol megismerkedik Walter Gropiusszal, a Bauhaus vezetőjével. Gropius felismerte Moholy-Nagy pedagógiai képességeit, és meghívta a Bauhausba (Staatliche Bauhaus Weimar) tanárnak. Ő lett Bauhaus Iskola legfiatalabb tanára, és 1923-tól Weimarban, majd Dessauban az előkészítő tanfolyam és a fémműhely vezetője.
A későbbiekben a fotócsoportot is ő vezeti. Gropiusszal együtt szerkesztette a Bauhaus-könyveket. 1925-ben jelent meg Festmény, fényképezés, film című kötete. Moholy igazán híres a Bauhaus-zal lett, és valóban, munkássága és tanári személyisége meghatározó módon nyomta rá a bélyegét 1923-1928-ig az iskola és alkotóműhely szellemiségére. A művészettörténet mai szóhasználata szerint az első multimédia-művésznek kellene őt tekintenünk, ha a multimédia napjainkban nem kezdene egy parttalan, megfoghatatlan fogalommá fajulni. A hivatalos definíció szerint a multimédia a különböző előállítási területek, technikák: szöveg-, grafika-, fotó-, hang-, animáció-, plasztika- és video-összetevők együttese. A szakma ma már interaktív multimédiáról is beszél, amennyiben a projekt szemlélőjének lehetősége nyílik a szabad beavatkozásra, az egyes elemek időzítésére vagy kiválasztására. A kultúrafogyasztó elé mindazonáltal olyan mennyiségű önjelölt zseni és olyan mennyiségű silány munka kerül multimédia címen napjainkban, hogy igyekszünk Moholy-Nagy Lászlót a fogalmon kívül megérdemelt helyére tenni a modernizáció fősodrában. Az utópisták tiszta bizodalmával és buzgalmával alkotott a fotó, a film, a pedagógia, a szobrászat, a festészet, általában a vizualitás és a haladó gondolkodás területén. Mindvégig kutatta az új kifejezési eszközöket, hogy konstruktivista, mechanikus metaforákban fogalmazhassa meg a motorizált életforma dinamikáját. A növekvő politikai nyomásnak engedve 1928-ban Gropiusszal együtt elhagyja a Bauhaust, és a szellemileg akkor még pezsgő Berlinbe tér vissza, ahol ezúttal mint díszlettervező vág sikeres karrierbe. A képzőművészet másik új fejezetét nyitotta meg összművészeti Fény-tér-modulátorával. A kinetikus szerkezetet mint a "fény- és mozgásjelenségek demonstrációs készülékét" mutatta be az 1930-as párizsi Werkbund-kiállításon.
1934-ben a nácizmus elől Hollandiába emigrál, ahol Amszterdam egyik legnagyobb nyomdájában vállal állást. Itt önálló kísérleteket folytat a színes film és színes fényképezés továbbfejlesztésére.
A legújabb műanyagokkal próbálkozik festményei experimentális hordozóanyagaiként, és ezen keresztül kapcsolatba kerül az egyre bővülő műanyagiparral. Az 1934-es utrechti ipari kiállításon ő tervezi a műselyemipar pavilonját, mely nagy feltűnést kelt. Később Angliába költözött át, itt hirdetés-, kiállítás- és filmtervező volt. A német múzeumokból addigra a nácik már eltüntették műveit, így szívesen tesz eleget 1937-ben Gropius meghívásának Amerikába. Létrehozta Chicagóban az Új Bauhaust, majd megalapította a School of Design-t. 1940-től ebben az intézményben a háborús sebesültek munkaterápiás kezelését is gyakorolták. Az iskola 1944-ben az amerikai dizájn egyik legfontosabb műhelyeként államilag elfogadott főiskola lett Institute of Design néven.
Moholy-Nagy hitt a modern technika és a művészet összehangolhatóságában és a társadalom alakíthatóságában az embert körülvevő tárgyak formálásával. (A máig használt Parker 51-es tollat is ő tervezte.) Több mint szimbolikus, hogy Moholy Nagy László együtt született a film felfedezésével, és földi pályája Neumann János számítógépének megalkotásával ért véget. A háború végét még megérte, de 1945-ben megbetegedett leukémiában. Dolgozott még halálos ágyán is Látvány mozgásban (Vision in Motion) című könyvén, melyet szellemi testamentumának is tekinthetünk.
"A dizájn nem egy szakma, hanem egy világnézet." (Moholy-Nagy László)

-------

Moholy-Nagy László avantgárd festő, szobrász, grafikus, fotóművész, teoretikus a 20. századi avantgárd művészet nagyhatású alakja. A Paksi Képtárban most megrendezésre kerülő műtárgyegyüttes elsősorban Moholy-Nagy László magyarországi és németországi tevékenységét mutatja be. A kiállítás betekintést nyújt Moholy-Nagy László művészetszemléletének formálódását, amely elsősorban a magyar aktivizmusból és a német életreform-mozgalomból nyerte inspirációit, s amely végül a festészet, fényképészet és film kapcsolatának új, műfajelméleti meghatározásaihoz vezetett.

A Paksi Képtár kamara kiállítás keretében, 1918-tól mutatja be Moholy-Nagy szűkitet életművét közel 45 munkán keresztül.