|
HARTMUT BÖHM-HAÁSZ ISTVÁN: Mintamondatok
A kiállítást megnyitotta: HANS-PETER RIESE
Harmut Böhm párhuzamosok képzeletbeli rendszerében úgy helyez el jelzéseket (acélszelvényeket, berajzolt vonalakat), hogy a rácsháló metszéspontjai szögek progresszív fokozású sorrendjét jelöljék ki, amelyeknek az utolsó pontja a végtelenben lenne elhelyezendő. Az eredmény olyan nyílt kompozíciós elv, amely sokféle variációt tesz lehetővé, például eltérő fokszámok alkalmazását, egyes paraméterekre való redukciót, egymással versengő rendszerek integrációját. Bár Böhm a néző számára az adott mű címével lehetőséget ad arra, hogy a látási benyomást a tervezet matematikai alapjára visszavezesse, de ez csak egy lehetséges, a mű konkrét megjelenésén túllépő elv, amellyel Böhm rámutat „a látható és a láthatatlanság határára". Haász István minimalista-redukcionalista alkotásai nemcsak a tiszta geometria kétdimenziós leképezései (grafikák vagy festmények), hanem tiszta tárgyi minőségükben objektek, modellek, reliefek, plasztikák, térformák és installációk is egyben; amelyek nyelvi és vizuális-objektiv értelemben vett, zenei, költői, matematikai vonatkozások objektivizált jelei, ikonjai, megfelelői. A nyugati absztrakt-geometrikus, konstruktivista művészek közül Haász mûvészete leginkább Mondriannal, Doesburggal, W. Dexellel vagy W. Streminskivel, vagy a svájci konkrét mûvészi törekvésekkel (Jakob Bill, Nelly Rudin, Andreas Christen) rokonítható; valamint az amerikai "hard edge" (E. Kelly); a "shaped canvas" (Frank Stella); az ún. "colour-field painting" (Jules Olitski) irányzatok, mozgalmak törekvéseivel is párhuzamba állítható. |
  |