SZEGEDY-MASZÁK ZOLTÁN: Magányos és társas művek

2008. december 4. 20:35

2008. december 4. - 2009. február 8.

A hétköznapok tere annyira mélyen gyökerezik kognitív rendszerünkben, hogy azt gondoljuk, észlelésével kapcsolatban aligha tévedhetünk: látjuk, ha kinyitjuk a szemünket, és érezzük, ha megmozdulunk. Ugyanez az illúzió érvényes a képzőművészeti alkotások nagy részének valós és virtuális tereire. Egy festmény vagy fotó térképzetét általában ugyanúgy természetesnek tekintjük, ahogy egy számunkra otthonos szobáét. A művész által megalkotott tér csak akkor ötlik szemünkbe, ha rendszere összecsap a mindennapi látványélmény jellemzőivel. Szegedy-Maszák Zoltán különböző médiumok révén a kilencvenes évek eleje óta létrehozott terei a képi fordulat korának jellegzetes beállításai. Korai camera obscura kísérleteitől kezdve az interaktív komputer-installációkig gondolkodásának vissza-visszatérő fontos eleme a technikai médiumok kínálta téralakzat és az érzékszerveink által közvetlenül észlelt tér feszültsége. A kilencvenes évek elején házi eszközökből készített camera obscurák segítségével térképezi fel otthonának terét, megszokott tárgyait. Fényből, árnyékokból, tükröződésekből álló képek jönnek létre, amelyekben a torzult alakzatok sajátos, bensőséges világot rajzolnak ki. Fénnyel körbeírt töredéktere sokaságán próbálja ki a formák - síkok és vonalak - megjelenítésének lehetőségeit. A barkácsolt camera obscura belseje fekete dobozként - a később fontossá váló kódolószerkezetekhez hasonlóan - magába szívja a lakószobát, és saját törvényei szerint átalakítja. Ahogy az optikában elmerülő kísérletezők nagy részénél, elsődleges célja a teljes tér egyfajta modelljének megalkotása. Ennek érdekében születnek meg a több objektívvel - azaz több oldalán kilyukasztott camera obscurával - készült felvételek, amelyek a tárgyakat globális környezetük részeiként mutatják be. Szegedy-Maszák a legegyszerűbb képalkotó eszközzel elvégzett kísérleteket később összekapcsolja a fotogrammal, amennyiben ugyanolyan tárgyakat helyez a nyílás elé és a kamera belsejébe. Így egyazon filmen egyszerre látható a tárgy lenyomatszerű fotogramja és fényképe. A belső és külső tér összekapcsolása nyomán létrejött képeken felszabdalt mezők válnak felismerhetővé, amelyek nem kínálnak valódi megoldást az azonosíthatóság és megkülönböztethetőség problémájára. Cselekményre váró fénysíkokból összevágott abszolút filmterek alakulnak ki, amelyeket aztán később, camera obscura képeket egymás mögé soroló filmjeiben valóságos időbeli szekvenciává alakít. Szegedy-Maszák röviddel ezt követően áttér a komputerrel készített képek alkalmazására és valós térbeli installációk kialakítására, amelyekben a térformálás jellegét a "3D" kifejezés, azaz egy szám és betű kombinációjából álló kód jelöli. Már a fény közvetlen képalkotó képességét felhasználó műveiben is fontos momentum annak a vékony határsávnak a kijelölése, amely elválasztja egymástól az absztrakt ábrát a térbeli alakzattól, legyen az bármilyen megszokott, hétköznapi tárgy. Számítógépes műveinek alapeleme az azonosíthatóság vékony hártyáján áthatoló, a síkból a térbe és onnan visszaalakított tárgy. A Cryptogram szavakból transzformál virtuális térbeli alakzatokat, amelyeknek sarokpontja egy valós szobor - Leonardo kisméretű lovasszobor-modellje. Fernezelyi Mártonnal készített közös művében, a Promenádban a nézői helyzet meghatározása, a stabil vagy mozgó szempont kijelölése az alapvető kérdés. Egy kis készülék segítségével virtuális terek bejárása válik lehetővé, miközben a kiállítás valós terében végzett mozgás nyomán a képen felismerhetetlenné (felismerhetővé) torzul a vetített tárgy. Míg a későbbi installációk hátterében az általánosan alkalmazott geometrikus térrács a korai perspektívaábrázolások tereit idézi, addig az előtérbe a forgó, önmagukból kitüremkedő formák és egyre többször a saját történettel rendelkező tárgyak, arcok kerülnek. Többek között az előtér és háttér éles tagolásának eszköze révén valóságos szobrászi terek jönnek létre, olyannyira, hogy a legutóbbi táblakép-sorozat, a Steganogram: sztereogram térbe rejtett információinak felépítése már egyértelműen relief-jellegű. Szegedy-Maszák interaktív komputer-installációiban sajátos és folytonos, valós és virtuális világot teremt, amelynek sarokpontjaként saját terét jelöli meg. E valóságmodellező térteremtés lehetséges asszociatív előképe a sci-fi filmek képi világa (Ez többek közt a szobrászi térformálás gondolatának sem mond ellent, hiszen például a Johnny Mnemonic rendezője, Robert Longo: szobrász.). A filmé, amelyben a komputerjátékokkal ellentétben a néző-játékos számára nem szükségszerű a teljes környező világ feltérképezése: elegendő a megfelelő rejtjelkulcs ismerete. A teljes kép megalkotásának feladatát pedig az „emberfeletti kamera" által kialakított térképzet váltja fel. Szegedy-Maszák Zoltán műveiben a valóság elemeiből gondolati tereket hoz létre, térkoncepciókat állít elő, amelyekben aktív szemlélőként-szereplőként jelölhetjük ki helyzetünket. A műveket, vagyis az egyes közelítéseket, amelyeket Joseph Kosuth kifejezését kölcsönvéve propozícióknak nevezhetünk, látványviláguk alapján csoportokba rendezhetjük, elkülöníthetjük. A létrehozott tér, általános jellegzetességeit tekintve azonban nem függ attól, hogy milyen médium révén jelenik meg. Szegedy-Maszák terei a átvitt értelemben véve zajos terek, bennük mégis úgy kerülnek sorban elénk az egyes motívumok, ahogy zeneműben a témák, hogy megteremtsék a gondolati és a valós tér elmélyült összevetésének lehetőségét.

Mélyi József